Nem titok a tanárok évek óta tartó nehéz helyzete. Ezt mérlegelve, ha újra választhatna, még mindig a tanári hivatás mellett döntene?
Ember legyen a talpán, aki most erre könnyen választ tud mondani. Egyfelől azt mondom, hogy igen, főleg az elmúlt egy hét alapján. Pályakezdő tanárként tanítottam itt négy évet, majd 2014-15-ben is, és visszajöttek a szép emlékek. Ezek alapján teljesen egyértelmű, hogy a tanítás területén van dolgom. Sosem volt kérdés, hogy emberekkel kell foglalkoznom, vagy az, hogy szeretek-e tanítani, vagy örömet okoz-e. De az élet ezt nagyon sokszor kérdőjelek közé teszi. Azzal, amit csinálok, a családomnak tudom-e biztosítani a megélhetést? Az utóbbi időben ez nagyon beárnyékolta az egyértelmű érzéseket, amelyek a tanítás mellett álltak. Ha az én döntésem lenne, és csak rajtam múlna, hogy tanítok-e, akkor egyértelmű igen volna a válaszom. De sajnos vannak olyan külső körülmények, amik újragondolásra késztetnek. Megengedhetem-e magamnak a családom érdekeinek bizonyos szempontból való hátra sorolását?
Hallott-e a Barbie filmről vagy az Oppenheimerről, esetleg látta valamelyiket?
Mindkettőről hallottam, a Barbie-ról többet, de csak az előzetesét láttam. Ismerősök írtak róla Facebookon, azokat olvastam.
A két szakja közül melyiket szereti jobban? Angol vagy magyar?
Most inkább az angol, de egyetemen le akartam adni.
Milyen nyelveken beszél?
Magyar, Angol, Német, Finn
A nyomasztó kérdőjelek mellett akkor mégis mi lelkesíti?
Nagyon hálás voltam az első napokban a gyerekek mosolyáért, a diákjaim nyitottságáért, ahogyan fogadtak. Az ingyen kapott tiszteletért, kedvességért, amit az első perctől érezhettem. Ezek nagyon sokat nyomnak a latban. Nagyon inspirál, ha a gyerekekkel együtt tudok működni, ha partnerek abban, amit kitalálok, vagy hozzá is tesznek valamit.
A szavai alapján a diák épp annyira alakítja a tanórát mint a tanár. Milyen az ideális diák?
Tudunk-e elindulni valamerre közösen? Látom-e rajta, hogy akarja csinálni, annak ellenére is, hogy nem megy neki? Kíváncsi, nyitott, együttműködő. Ha ezek megvannak, akkor a tudás már csak hab a tortán.
Egy tanárnak nemcsak a megtartott órából áll a munkája, sokszor a 45 perc többszörösébe telhet felkészülni. Miért éri meg a sok fáradozást?
Órákat keresgélni az interneten, könyvekben, inspirálódni tematikus csoportokban, nyomon követni a legújabb trendeket, temérdek idő és energia. Pár napja egy délután két regényt olvastam el gyorsan, hogy kiválasszam a 10-es csoportomnak, hogy mit fogunk olvasni a tanév során. Megéri?
Amikor nem az óráira készül, mivel tölti idejét?
A másik szakom a magyar, mindig is nagyon szerettem olvasni, de az utóbbi időben az olvasás a rövidke közéleti és egyéb újságcikkekre korlátozódott. Gyerekkönyveket is szép számmal olvastam az elmúlt években a gyerekeimnek. De saját örömre már régen vettem könyvet a kezembe. Nagyon sokat és sokáig fuvoláztam, és volt egy pont, amikor szóba jött a zenei irány is az életemben. De azóta is nagyon szeretek zenélni, főleg egyházi körökben, templomi zenekarban. Sok tekintetben a nyelvtanításban is észreveszem, hogy zenei módszereket alkalmazok: mondd el ötször, azt a frázist ismételd el, másmilyen hangsúllyal mondd el, rendszeresen vedd elő a tananyagot… A zene sok mindenre kinyitja az ember fülét; a beszédre, a kiejtésre. Nagyon szeretek beszélgetni, jó barátokkal lenni. Mindig nagy öröm ez, bár sajnos ritkán adatik meg. Kirándulni is nagyon szeretek, hallgatni a fák susogását, madarakat.
16 évvel ezelőtt is tanított már az iskolában, így látta az intézmény régebbi arcát is. Mi az első 3 változás vagy benyomás, ami eszébe jut a régi-új iskoláról?
A kollegák személyében természetesen történtek változások 2007-hez képest. Abban is érzek eltérést, hogy akkoriban nem volt annyira jelen a gyerekek mindennapjaiban, hogy filmet, videókat nézzenek angolul, vagy TikTokon keresztül megállás nélkül dőljön rájuk az angol. Szerintem ez különbséget jelent nyelvi szint tekintetében is. Végül azt is észreveszem, hogy sokkal erősebb bennem az otthonosság érzése. Számomra olyan, mintha nem is mentem volna el. Ez volt az első munkahelyem, egyetemről ide jöttem, a gyakorlatomat is itt végeztem. Ez nagyon meghatározó.
Ezek szerint nem is vágyik már elmenni.
Remélem, nem kell folyton változtatni. A változás megviseli az embert. Tavaly új helyen kezdtem, és nagyon nehéz volt. Amellett, hogy szeretem az újdonságot, kiderült, hogy nagyon más légkör van máshol, mint amit én megszoktam. Úgyhogy nem tervezem kitenni magam ennek a stressznek túl gyakran.
főszerkesztő
