2023. október 8-án este a Kilátó Piarista Központ vendége Böjte Csaba ferences szerzetes volt. A Polgári Estek rendezvénysorozat rendhagyó állomásán Murányi Sándor: Panasz helyett című könyvét mutatták be, amely egy-egy rövid portrét, hiteles felvillanást mutat be Böjte Csaba „gyerekei” életéből. Csaba testvér találkozott délután Marton Zsolt püspök úrral, Rétvári Bence miniszterhelyettessel, Zsódi Viktor piarista tartományfőnökkel majd mintegy 350 emberrel, akik tanúságtételét jöttek meghallgatni. Késő este ült le az Instans exkluzív interjújára.
Sűrű programja volt ma Csaba testvérnek, bizonyára sok hasonló napja van. Hogy van egy ilyen nap végén?
Azt mondják, hogy a békát nem nehéz tóba ugratni. Én missziós pap vagyok, tehát engem a misszióba bevonni, ilyen feladatokba bevonni nem nehéz. Örvendek, hogy tanúságot tudok tenni Krisztusról, Krisztus szeretetéről, arról, hogy Isten jó világot teremtett, és arról szólni, hogy bízzunk egymásban, szeressük egymást.
Az újságírók nagyon sokféleképpen mutatják be Csaba testvért. Hogyan mutatná be saját magát újságírói fogások nélkül?
Ferences szerzetes vagyok, „kisebb” testvér (szerk.: fratres minori, azaz kisebb testvérek. Assisi Szent Ferenc így nevezte magát és közösségét.). Jézus is azt kéri tőlünk, hogy legyünk egymásnak kisebb testvérei. Szeretnék a legelesettebbeknek, a legkisebbeknek valóban a testvére lenni. Van, amikor ez jobban sikerül, van, amikor kevésbé, de pontosan ezért van a hosszú élet, hogy gyakoroljuk. Örömet lelek abban, ha valakit ötről a hatra, hatról a hétre tudok segíteni, előremozdítani.
Több, mint 30 éve alapította a Dévai Szent Ferenc Alapítványt, sok ezer gyereket nevelt. Emlékszik az első gyerekre? Mi szülte az igényt, hogy létrehozza az árvaházat?
Utcagyerekeknek tartottunk 1993 nyarán tábort. Olyan gyerekeknek, akiket addig soha nem vittek se kirándulni, se táborozni, se iskolába. Nagyon élvezték. A tábor végén mondtuk, hogy lehet hazamenni. Persze egy utcagyereknek nehéz hazamenni. Volt ott egy ötéves kislány, Magdikának hívták. Sírva kérdezte, hogy miért nem csinálunk egy egészéves tábort? Én megmosolyogtam, ahogyan ott akkor mindenki más. Majd egész éjjel az járt a fejemben, hogy tényleg!
Érdekes a párhuzam: Kalazanci József, Don Bosco és Néri Fülöp is utcagyerekek életét akarták teljesebbé és jobbá tenni. Nekem úgy tűnik, Csaba testvér is itt van a sorban.
Szoktam mondogatni, hogy nem én kezdtem, hanem ők! Tényleg soha nem volt bennem vágy, hogy gyerekotthont hozzak létre. Romániában államcsőd volt. Kommunizmus. A templom előtt kolduló gyerekeket kezdetben csak vacsorázni hívtuk. De egy idő után nem akartak elmenni, úgyhogy maradtak.
Hogyan tud jelen lenni 2000 árva gyerekének életében, hétköznapjaiban?
Azt gondolom, nagyon sokszor van lehetőségünk egész nap egymás mellett lenni, mégsem vagyunk jelen a másik számára. Intenzíven kell jelen lenni! Veled is csupán 5-10 percet beszélgetek, de próbálok jelen lenni neked. A gyerekekkel töltött kevés idő alatt próbálok rájuk figyelni, intenzíven feléjük fordulni. Döbbenetes olvasni, hogy a mai szülők körülbelül 4-5 percet vannak intenzíven jelen a gyerekük életében. Sodródnak egymás mellett. Persze igyekszem 4-5 percnél több időt tölteni a gyerekekkel.
Olvastam egy interjút Csaba testvérrel, amelyben említette, hogy az árva gyerekek meg szokták hívni esküvőikre, gyerekeik keresztelőire. Ilyenkor a papi szolgálat mellett mennyire erős Csaba testvérben az atyai-apai érzés?
Vannak, akik 2-3 évesen kerülnek be hozzánk, de akadnak olyanok, akik mindössze 8 hónaposan. Itt nőnek fel a szemünk előtt. Örül az ember szíve, amikor látja, hogy felnőnek. A botladozó, pattanásos legénykéből büszke vőlegény lett. Hogy feszített ott a menyasszonya mellett! Én mindenkinek azt mondom, hogy ne autót, ruhát, házat gyűjtsön, hanem életet.
Többször is olvastam, hogy újságírók Csaba testvért kortárs szentként emlegetik.
Tévednek! Ebből is látszik, hogy az újságírók sem szentek, nem tévedhetetlenek.
Milyen érzés ezt olvasni? Jó érzés, vagy inkább teher?
Egyedül Isten szent. Mi mindannyian az Ő hasonmására született emberkék vagyunk. Az a dolgunk, hogy ebből a végtelenből minél több szép vonást belegyömöszöljünk a saját életünkbe. Ezért vagyunk a földön. Természetesen szeretnék sok-sok szempontból olyan lenni, mint az én példaképem, mesterem, Jézus Krisztus. Az ember újból és újból megtapasztalja, milyen gyarló, milyen kicsi, milyen botladozó. Ilyenkor újrakezdünk, és nem adjuk fel.
Mit üzenne azoknak a fiataloknak, akik nem árvaházban nőnek fel, hanem a 21. század összes jóléti elemével körbevéve? Nekik könnyebb volna?
A saját harcát mindenkinek maga kell megvívja. Pilinszky Jánosnak van egy gyönyörű verse, amely azt írja, végtelenül jól van, minden, ahogyan van, mert minden tetőről lehet látni a napot. (Szerk.: Pilinszky János: Aranykori töredék) A legkisebb sárkunyhó tetejéről éppen úgy, ahogyan a legnagyobb villa tetejéről.
Kiemelt kép: Index, Instans-grafika
főszerkesztő
