Vége a tanévnek – Vácon így ünnepeltük

Június 16-án volt az évzáró szentmise a váci piaristáknál. A mise előtt a végzős diákokat, a misét követően pedig az országos versenyeken kiemelkedő diákokat méltatta Kalász Ákos igazgató úr. 

A tanévzáró ünnepség igazgatói köszöntő szavakkal kezdődött; majd a már elballagott 12. évfolyam kiemelkedő diákjait méltatta. A tanulmányi vagy közösségi szolgálatuk miatt elismerésben részesülő diákok nevei itt újraolvashatók:

Kalazancius-díj: Ókovács Benedek, Dobó Emese

Sík Sándor-díj: Dósa Rebeka, Szász Gyöngyvér           

Kollonitz-díj: Molnár Sára, Kantó Zsuzsanna, Pellet Teréz

Simonyi Alfréd-díj: Bednárik Luca

Farkas Győző-díj: Koller Katalin

Haris Béla-díj: Sellyei Csanád

Brusznyai Árpád-díj: Szász Gyöngyvér

Penczner-díj: Tóth Mátyás, Szántai Hédi

Migazzi-díj: Ókovács Benedek

Az iskola igazgatója egyenként, személyhez szóló szavakkal méltatta a kiemelt diákokat. A taps sem maradt el.

A végzős évfolyam búcsúztatása után a tanévzáró mise kezdődött el, amely a váci székesegyház renoválása miatt ismét két helyszínen zajlott. Lobmayer Imre a nagygimnazistáknak, Dr. Vass Bálint pedig az kisgimnazistáknak celebrálta szentmisét.

A misét követően Kalász Ákos az országos versenyeken kiemelkedő eredményt elérő diákok neveit olvasta fel. Valamint a tantestület által kiemelt tanulmányi és közösségi szempontból is kítűnő tanulók nevei is elhangzottak. Majd az iskola igazgatója elmondta, milyen változásokra számíthatunk a tantestületben a 2023-24-es tanévben. Erről itt írunk részletesebben.

Fotógaléria az alábbiakban. Képek: Villant Veronika, Szinte Dávid/Instans

IMG_9300
IMG_9298
IMG_9296
IMG_9286
IMG_9282
IMG_9252
IMG_9234
IMG_9225
IMG_9212
IMG_3809
IMG_3815
IMG_3818
IMG_3825
IMG_3831
IMG_3833
IMG_3836
IMG_3850
IMG_3852
IMG_3862
IMG_3866
IMG_3867
IMG_3868
IMG_3873
IMG_3875
IMG_3882
IMG_3885
IMG_3888