Nem zavarja a szemét?

Egy szombat délutáni  tapasztalásból elgondolkodva írom ezt, érdemes a képek áttanulmányozásával kezdeni. 

Ránézésre sajnos nem idegen, nem is érdekes ez a látkép, hiszen egészen megszokott a szemét mindenhol. De miért érdekes mégis? Azért, mert

a kép készítése előtt alig két és fél órával

többedmagammal én takarítottam tisztára többek között mindkét részét a váci vasútállomásnak. (Hittanórai program volt ez az évfolyammal közösen, mi páran a pályaudvart céloztuk meg.) Az a szemétmennyiség, ami a képeken látható, mindössze két és fél óra eredménye. Vajon az első szemetelőnek feltűnt, hogy az energiaitalos dobozát egy frissen feltakarított, akkor még a megszokotthoz képest tiszta területre dobta?

Érthetetlen, miért hagyják az emberek a sörösdobozaikat, csikkeiket, csipszeszacskóikat bárhol máshol, mint a kukában. Talán lustaságból? De a távolság a képen látható pad és kuka között nem volt több 3 és fél méternél! És a padtól felállva bármerre is indulunk, kukába ütközünk. 

Megjegyzem, akik előszeretettel hagyják a váci vasútállomás padjainál a sörösdobozaikat, nem spórolnak energiát, mert a vasútállomástól akár a peronok felé, akár a Széchenyi utca felé, akár a parkolók felé mennek, találnak kukákat minden irányban. Nem is egyet. 

Így séta közben biztos útba esik egy. Az alábbi képen kiemeltem néhányat.

Kép: Magyar Építők, Instans-grafika

Úgyhogy ki van ez találva.

Még több kérdést vet fel bennem az, vajon a kuka alá hogyan kerül szemét? Kiesik?  Vagy valaki egyszerűen csak a kuka mellé dobja? Micsoda igénytelenség és nemtörődömség! 

Szomorú, hogy mennyi mindenre nincsenek tekintettel a szemetelők. Nyilván azokra sem, akik arra járnak, akiknek a szemét zavarja a szemét. Persze leginkább azokra nincsenek tekintettel, akik nap mint nap elvégzik a szemétszedés sziszifuszi munkáját. Ma mi szedtünk szemetet. Rossz tapasztalat volt ezzel a közönnyel találkozni. Teljesen indifferens mások munkája?

Kiemelt kép: Kalász Anikó/Instans

Kalász Anikó

főszerkesztő

  • All Post
  • .
  • Adventi Körkép
  • Ajánló
  • Galéria
  • Hír
  • Hit
  • Interjú
  • Katedra
  • Könyvajánló
  • Kultúr
  • Kuriózum
  • Nyár
  • Piarista
  • Sport
  • Szolgálati közlemény
  • Utazás
  • Vélemény
  • Videó
Nem is szavalta el Petőfi a Nemzeti dalt?

2024.03.15.

All Post . Adventi Körkép Ajánló Galéria Hír Hit Interjú Katedra Könyvajánló Kultúr Kuriózum Nyár Piarista Sport Szolgálati közlemény Utazás…

Egy cserkésztől, nem csak cserkészeknek

2024.02.22.

All Post . Adventi Körkép Ajánló Galéria Hír Hit Interjú Katedra Könyvajánló Kultúr Kuriózum Nyár Piarista Sport Szolgálati közlemény Utazás…