A tanárokkal és tanítással foglalkozó interjúsorozatunk 3. részében Vámos Violetta tanárnővel beszélgettünk.
Hogyan győzne meg egy gimnáziumot most elvégző, a továbbtanulás kérdése előtt álló diákot arról, hogy tanárnak lenni jó?
Alapvetően azoknak ajánlanám a tanárságot, akik kedvet éreznek hozzá. Ez az elsődleges szűrő, ami alapján érdemes szakmát választani. Persze érdemes más dolgokat is számításba venni, nem árt, ha van B és C terv is, de az a legfontosabb, hogy őszinték legyünk önmagunkhoz. Ha tényleg ez a vágyunk, akkor ne az alapján döntsünk, hogy mekkora lesz a fizetés vagy megbecsüli-e erőfeszítéseinket a társadalom, csak vágjunk bele!
Miből és miért doktorált?
Vörösmarty Mihály nőalakjait vizsgálom, eredetileg azért, mert találtam egy ovidiusi szövegátvételt a Zalán futásában, amely a Daphné-történetből származik. A doktori dolgozatomban magával a szövegátvétellel és Vörösmarty nőalakjaival foglalkoztam, azzal, hogy hogyan értelmezhető a daphnéi viselkedés a nőalakok tekintetében. Végül egy olyan női személyiséget sikerült belőlük kiolvasnom, amelynek a tragikus formája Szép Ilonka (aki az idealizált férfi elutasításába belepusztul), míg az ideális változata Tünde, aki a csalódásai után képes szembenézni a fájdalmával, és megtalálni az utat a vágyott férfi helyett önmagához.
Mi az a vers, amit mindenkinek most azonnal el kéne olvasnia?
Én a Szép Ilonkát javasolnám Vörösmartytól.
Hallott korábban a váci Piarról? Milyen szálak fűzték az iskolánkhoz?
Sokat hallottam a piaristákról, mert a Pázmányra jártam. Ott sok csoporttársam, barátom jött különböző piarista iskolákból. Szegedről, Vácról, Pestről, Kecskemétről. Az volt a benyomásom, hogy ezekből az iskolákból művelt emberek kerülnek ki. Legyen bármilyen személyiségük, azt mindegyikükön láttam, hogy megfelelő értékrendet kaptak a gimnáziumban. És ezek az értékek nagyon közel állnak a számomra értéknek tekintett dolgokhoz. Az iskolában fontos a gyermekközpontúság. Azt tapasztalom, hogy itt tényleg a diákok vannak a fókuszban. Az egyetemi konzulensem, akiben megbízom, ide íratta a gyermekeit. Arra gondoltam, ha lesznek gyerekeim, én is ide íratnám őket. Az fel sem merült bennem, hogy lehetek itt tanár is. Csak csendes csodálattal nézegettem messziről az iskolát. Aztán felvételt nyertem és itt tanítok. Azt vettem észre, hogy sok tanárnak járnak ide a gyerekei.
Mit ábrázol a tetoválása? Meséljen róla!
A tetoválásom Adytól Az Értől az Óceánig című vers utolsó versszaka:
,,Akarom, mert ez bús merészség, / Akarom, mert világ csodája: / Valaki az Értől indul el / S befut a szent, nagy Oceánba.”
Ezt abban az évben készítettem, amikor tanítani kezdtem. Akkoriban ezt a verset éreztem a leginkább magamról szólónak. Azt gondolom, hogy bármilyen nehézségek közül indulunk, az életben nagyszerű és nemes cél a fejlődés, a magasságba való törekvés.
Menjünk most át a katedrára. Mi a tanár és diák közötti összhang kulcsa?
Az eddigi tapasztalataim alapján a diákok nagyon szeretik, ha figyelnek rájuk. Számukra az a legjobb, ha ők is részt vesznek a kommunikációban, ha be tudnak vonódni. Próbálok békés hangulatot teremteni az órán. Ez lehetséges abban az esetben, ha a diákok le vannak kötve. Ilyenkor nincs feltétlen szükségük arra, hogy bármi mással foglalkozzanak. A legfontosabb dolog azonban az órán a szeretet. Én szeretem a diákokat, próbálok törődni velük. Ez egy csodálatos érzés!
Mi a legjobb élménye az itt töltött hetek alatt, ami nem egy tanórához kapcsolódik?
Talán az a pillanat, amikor a kollégáim megmutatták nekem az asztalomat. Első vagy második napon lehetett. Olyan jó volt átélni a szeretetet, ami az emberekben van. Senki nem ismert, nem tudták, honnan jövök, két órája találkoztunk először.
Facebook oldalán nézelődve több verssel is találkoztunk, amelyet megosztott. Inkább egy Jókai regényt vagy egy Vörösmarty verseskötetét venne most szívesebben a kezébe?
Én Jókai regényeit nem igazán kedvelem, úgy érzem, nem igazán kötnek le. De Vörösmarty verseit nagyon kedvelem. Elég sokat foglalkoztam is velük. De ha csak magáról a műfajról beszélünk, a versek közelebb állnak hozzám.
Meséljen erről a Facebook posztjárol néhány sorban!
Szicíliába, Palermóba utaztunk egy barátnőmmel. Maga a város egyikünknek sem tetszett a zsúfoltsága, koszossága miatt. Ezért elmentünk egy közeli kisvárosba: Cefaluba. Ez a kisváros éppen olyan volt, mint amilyennek Szicíliát képzeltük. Szűk utcák, napfény, régi épületek… Amikor utánaolvastunk a város történetének, többek között egy Artemisz szentélyről is olvastunk, ami egy magas hegy tetején volt. Én ezt feltétlenül meg akartam nézni. Kettőnk közül én voltam az, aki szívesebben felment volna, barátnőm jobban kedveli a tengerszintet. Ennek ellenére elkísért, és majdnem rosszul is lett egy ponton, de én nagyon hálás voltam neki.
főszerkesztő
