A dal szólhat több mindenről. És szól is! Lehet szó szerint venni és lehet az egész egy jó túra, portya, esetleg a tábor. De lehet metaforikusan is értelmezni. Akár egy nap, vagy egy év az iskolában, munkahelyen. De volt, hogy rosszabb napjaimon tűnődtem este, elalvás előtt, hogy miről szólhat még. Hát az egész életről. Arról, ami hol boldogságot, hol szomorúságot okoz nekünk. Mostanában sokszor nem élvezem, mégis olyan jó lenni. De miért is szól a dal az életről? Erre 2021-ben a táborban, csapatunk öreg cserkészétől, Ivony István Indomitustól kaptam az első indítást, mikor megkérdezte, hogy vajon a dal milyen harcról és győzelemről beszél. És kicsivel később be is ugrott a válasz, amit pár hónappal később meg is erősített. De kezdjünk neki. Mi az a harc, az a győzelem, amiről a dal ír? Nem egy utcai bunyóban, egy fociban vagy egy véres háborúban való győzelem, hanem az önmagunk feletti győzelem. Harc a saját önző érdekeink ellen. Aki az előbb felsorolt dolgokban részt vesz, az már vesztes (jó, a focinál nem, az önmagában egy jó sport, de azért látni olyat, hogy az UTE és a Fradi szurkolói ütik egymást). Győzzük le magunkat! Bi-Pi a Cserkészvezető c. könyvét azzal fejezte be, hogy ugorjuk át, hagyjuk hátra a morcosságot, vallási ellentéteket, osztályöntudatot (aki nem érti, ez azt jelenti, hogy egy professzor nem nézze le az ácsot csak a magasabb tudás miatt), az önzést és a faji előítéleteket. Tudom, utóbbinál rengeteg fejlődni valóm van még. De mindannyian ismerjük fel a rosszat és győzzük le a bennünk lévő jóval! Nem fog elsőre menni. „De csak úgy győzünk, ha nem adjuk fel.” Nem szabad feladnunk. Sokszor visszacsúszunk, de mindig térjünk vissza az igaz útra.  „Az igaznak ösvénye egyenes, egyenesen készíted az igaznak útját.” (Iz26;7) Ha nem megy, Istenhez mindig bátran fordulhatunk. Ilyenkor fiatalabb korban sokaknak nehéz, hiszen lázadunk a vallás ellen is, de Isten akkor is ott van. Egymásnak is legyünk mindig ott.

Elemezzük ki a refrént. Egy felszólítással kezdődik, hogy „utánam ám!” Igen, kövessük életünk során Bi-Pit. Vagyis a tanítását. Ne csak a táborban, minden nap. Ha van egy látássérült a suliban, kísérjük el oda, ahova menni akar. Osszuk meg azzal a kajánkat, akinek nincs. Vigasztaljuk meg, aki rosszkedvű. Segítsük fel a pályáról, aki elesik foci közben. Sok kis apróság, amire emlékezhetünk. Néha durva, hogy évek után halljuk emberektől, hogy anno egy apró segítség mekkora hatással volt rá. Jön a következő sor, ami szerintem elég kemény. „Ha úgy tűnik, hogy nincs tovább, menjünk, bírja még a láb.” Ha nincs tovább… Ugye, hányszor érezzük? Én elég sokszor. És úgy gondolom, hogy mindenki. Ki többször, ki kevesebbszer. Erre céloz az a sor is, hogy „Fenn a láb, lenn a láb”. Egyszer jól érezzük magunkat, egyszer szörnyen. Valakiknél ez nagyon hirtelen is végbemehet. De attól még menjünk tovább! „Csak így tovább!” A Bibliában 366-szor van leírva, hogy ne féljetek. Minden napra egy. Még a szökőnapra is. Bármi lesz, nem vagyunk egyedül. „És íme, én veletek vagyok minden nap, a világ végezetéig.” (Mt28;20) És ahogy fentebb említettem, legyünk egymás támaszai és Istenre is bízzuk rá magunkat.

A következő versszak nagyon komolyan megérintett. „Hosszú út vár ránk, de mi nem félünk.” Igen, erre tettem már utalást. Ne féljünk, hanem legyünk bizakodóak. A hosszú út alatt lehet érteni az egész életet is. És minden nap fel kell állni és menni. És végül „Majd a csúcson fenn vígan emlékszünk.” Talán ezután értjük. A csúcs. Cserkésztáborban ez a fogadalomtétel. Középiskolában a szalagavató vagy a ballagás. És az életben… A halál. De nem elmúlás. Ez a csúcs. A végtelen Istennel való találkozás. „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem fogta mindazt a jót, amit Isten azok számára készített, akik szeretik őt.” (1Kor2;9) Milyen jó visszagondolni… Hol kezdtük? Mit tettünk? Biztos mindenkinek vannak olyan pillanatai, amit megbánt. De ha valakit megbántottunk, attól kérjünk bocsánatot, amíg tudunk. Tényleg nem jó haragban élni. (Igen, nagyon sablonos, de fordítva is nézzük meg. Jó dolog harag nélkül élni, nem?)

Igen, ez az élet nehéz. Tele van akadályokkal. A célt elérni sokszor nehéz. De ne feledjük sose Istent és a barátainkat, cserkésztestvéreket. Egymás segítségével mindig képesek vagyunk és leszünk felállni. A célokkal nincs gond, jó, ha vannak. De ez ne menjen sose az Isten, Haza és embertársaink rovására. És ami fontos, mindig szeressük egymást, ahogy Jézus kérte. (Persze ez nem azt jelenti, hogy legyen mindenki a puszipajtásunk.) Együtt élünk, tolerálnunk kell egymást. Igen, fura lehet az én tollamból olvasni, főleg, amit fentebb írtam erről. De a tőlünk távol élő hátrányosan megkülönböztetett emberekkel könnyű toleránsnak lenni. Na de azokkal, akik napi szinten velünk élnek, már nehezebb. El kell viseli egymást és a hülyeséget, de azért a másikat tudni kell a jóra inteni. És ha végig kitartunk egymás mellett, már tettük egy nagy lépést a világ szebbé tételéért. És előbb-utóbb talán megvalósul Bi-Pi utolsó mondata a Cserkészvezetőből: Béke és jóakarat az emberek között!

Légy résen!