Honnan ered, illetve mit jelképez az imára kulcsolt kéz? Ritkán gondolunk bele abba, mit jelent a két tenyér egymás felé fordításával való imádkozás. A kéztartás eredete egészen a középkorig nyúlik vissza, mégpedig a feudalizmus koráig. Itt ugyanis külön rítust szenteltek a hűbéres eskü letételének.

Történelmi szálak

 A hűbéres eskü eredetileg a francia hűbéri rendszerhez köthető, viszont ez több sebből vérzett, ezért Hódító Vilmos angol király újragondolta a franciák rendszerét. A franciáknál a királynak csak az alatta álló nagyhűbéres tartozott engedelmességgel, a hűbéri lánc többi tagja már nem, így a lánc összes tagja csak a felette álló hűbérúrhoz volt hűséges. Ez azt eredményezte, hogy egyes vazallusok (földdel megajándékozott személy) fellázadtak, és így akár országrészek szakadtak el. További kellemetlenséget okozott, hogy ha a király felmondta az egyik nagyhűbéresével fennálló viszonyt, akkor a lánc többi tagja is ment a levesbe.

Ezek elkerülésére hozta létre Vilmos a hűbéres eskü másik változatát, ami azt jelentette, hogy a lánc összes tagjának a királyra kellett esküt tennie, nem pedig a felette állóra – így mindenki az uralkodónak tartozott engedelmességgel. Ezzel elhárította a teljes újraszerveződés maceráját is, ha adott estben valakitől megvonta volna a bizalmat. Volt még egy intézkedés, amely az országrészek elkülönülését tette kvázi lehetetlenné: a király szétszórva adta a birtokokat, így ha valaki el akart volna szeparálódni, azzal nem járt volna jól, hiszen a többi birtok elvesztésének veszélye fennállt.

 A szertartás

Most tekintsünk el a két rendszer különbözetétől és nézzük meg, hogyan is nézett ki maga a rituálé.
Az ünnepélyes ceremónia alapelve volt, hogy senki sem születik vazallusnak, hanem azzá lesz, amint a hűbérbirtokot megkapja. A hűbérbirtok átadása úgy történt, hogy a leendő vazallus fegyvertelenül és hajadonfővel letérdelt a hűbérúr előtt, összefordított tenyerét annak összefordított tenyerébe helyezte és kijelentette, hogy embere lesz, azaz védeni fogja hűbérura életét és becsületét. Azután letette a hűségi esküt. Ezt követően a hűbérúr átadta a hűbérbirtokot valamely jelvény, pálca, faág, lándzsa, kesztyű stb. alakjában. Ezt nevezték invesztitúrának, felruházásnak.

Ezek után a hűbérurat és a vazallust kölcsönös jog és morális kötelesség kötötte össze. A hűbérúrnak feladata volt megvédeni és igazságot szolgáltatni vazallusának, míg vazallusától feltétlen hűséget várt el (pl. titkait megőrizni, ellenségei cselszövevényeit tudomására hozni, csatában szükség esetén a maga lovát átadni, valamint hűbérura helyett akár fogságba menni), illetve tényleges szolgálattétellel (katonai szolgálat, tanácsadás) is tartozott.

Átfedés a liturgikus jelentésben

Most, hogy megvolt a töri óra, gondolkodjunk el, és térjünk vissza eredeti témánkhoz. Láthatjuk, milyen átfedés van az egyházi felfogással. Helyettesítsük be a hűbéres urat Istennel, a vazallust pedig az imádkozó emberrel és tekintsünk el a konkrét kötelezettségektől, inkább a jelentésüket vizsgáljuk. Ez az eskü nem teljes alávetettséget, hanem egyfajta szerződést jelent: Rád bízom magam, és te megvédsz ellenségeimtől. Az imádság is hasonló kapcsolat Isten és ember között. Rá bízzuk magunkat és tőle várjuk a védelmet.

Mostanában akár egy szentmisén is gyakran találkozhatunk hanyag kéztartással, pedig ez a teljes odaadás jelképe, amit nem szabadna pusztán kényelemből könnyelműen vennünk. Persze, nem baj, ha nem a merev ujjas verziót használjuk, csak legyen meg a tiszteletet kifejező tartás. Ez jusson eszünkbe legközelebb, amikor összetesszük a kezünket, és nyugodtan figyelmeztessünk másokat is, aztán persze hencegjünk az itt tanult csodálatos ismereteinkkel!

Kiemelt kép: MKDSZ