Minden magyar ember joggal lehet büszke felmenőire, akik megannyiszor megvédték hazájukat és annak becsületét. Ilyen esemény volt az 1848. március 15-én kitörő forradalom. A magyarok függetlenedni akartak a Habsburg-dinasztiától és az Osztrák birodalomtól. Ez azonban még nem valósulhatott meg, az 1848-49-es szabadságharc leverését véres megtorlás követte.

1849 október 6-án Pesten agyon lőtték Gróf Batthyány Lajost, az ország első miniszterelnökét. Eközben Haynau tábornok vezetésével végrehajtották a halálos ítéletet Aradon, azaz tizenkét magyar tábornokot és egy ezredet kivégeztek.

• Lőpor és golyó által: Lázár Vilmos főtiszt (ezredes), Dessewffy Arisztid tábornok, Kiss Ernő tábornok, Schweidel József tábornok

A négy tiszt elé 12 katona állt fel, akik parancsnokuk intésére elsütötték lőfegyvereiket. Kiss Ernőt a vállán érte a lövés, ezért hárman közvetlenül elé álltak és újabb lövéseket adtak le.

• Kötél által: Lovag Poeltenberg Ernő tábornok, Török Ignác tábornok, Lahner György tábornok, Knezić Károly tábornok, Nagysándor József tábornok, Gróf Leiningen-Westerburg Károly tábornok, Aulich Lajos tábornok, Damjanich János tábornok, Gróf Vécsey Károly tábornok.

A császáriak eredetileg Damjanich-ot akarták utolsónak hagyni, mert ő okozta nekik a legtöbb bosszúságot. Ám Haynau személyes bosszúja miatt Gróf Vécsey került az utolsó helyre. Ráadásul végig kellett néznie társai kivégzését és csak azután akasztották fel őt is.

A kivégzéseket további büntetések követtek. Vagyonelkobzás, kényszerbesorozás, sáncmunkán eltöltött fogság és még számos módja a megtorlásnak. Ráadásul az országot is feldarabolták, Erdélyt különválasztották, Szerb Vajdaság és Temesi Bánság néven pedig új koronatartományokat hoztak létre.

Az aradi vértanúk utolsó szó jogán a következőket mondták:

• Aulich Lajos: „Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik ezt a szolgálatot.”
• Damjanich János: „Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.”
• Dessewffy Arisztid: „Tegnap hősök kellettek, ma mártírok… Így parancsolja ezt hazám szolgálata.”
• Kiss Ernő: „Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük, és a hazáé az életük!”
• Knézich Károly: „Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok! Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.”
• Lahner György: „Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon! És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom!”
• Lázár Vilmos: „Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke, és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.”
• Leiningen-Westerburg Károly: „A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.”
• Nagysándor József: „De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben! Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.”
• Poeltenberg Ernő: „Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.”
• Schweidel József: „A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.”
• Török Ignác: „Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.”
• Vécsey Károly: „Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.”