Szervusztok! Kovács Ferenc Soma vagyok, a budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumban tavaly végeztem. Többszörös korosztályos magyar bajnok, U20-as világbajnoki 14. helyezett fiatal középtávfutó vagyok. Idén a bostoni Harvard University-n folytatom tanulmányaimat. Interjú.

Mikor tűzted ki magad elé célul, hogy profi sportoló leszel?

Nagyjából harmadik osztályban döntöttem úgy, hogy profi sportoló lesz belőlem később középtávfutásban.

A sportban rengeteg kihívással találkozik az ember. Hogyan nézel szembe velük?

Először is igyekszem arra koncentrálni, amiben erős vagyok. Ezt tudatosítom is magamban, ugyanis új lendületet ad számomra a későbbiekben a kihívás legyőzésében. A mindennapjaim során is alkalmazom ezt a kihívásokkal való megküzdési stratégiát. Ha például dolgozatot írok az iskolában, igyekszem először a kisebb, könnyebb feladatokkal kezdeni, mert azok magabiztosságot adnak, és így pozitívan feszülhetek neki a nehezebb, hosszabb feladatoknak.

Hogyan néztél szembe a Téged ért kritikákkal, ami jöhetett edzőtől, csapattárstól, szülőtől, szurkolótól?

Mindenekelőtt általában megvizsgálom a kritika alapját, illetve annak jogosságát. Ugyanis, ha az jogos, akkor igyekszem leszűrni a szükséges következtetést és fejleszteni az adott, fejlesztésre szoruló területet, amit a kritikusok az orrom alá dörgölnek. Ha viszont a kritika teljesen alaptalan, akkor dacból általában szeretem bebizonyítani az ellenkezőjét. Például anno 12 éves koromban, miután futottam egy gyermek csúcsot 1000 méteren, az egyik edző megállapította, hogy ügyes vagyok, noha nincs meg a szükséges robbanékonyságom, ami miatt később nem fogok tudni érvényesülni középtávon. Nos azóta futottam 49 másodpercet 400-on, ami nagyszerűen bizonyította az előbb említett feltevés ellenkezőjét.

Mi ösztönöz, mi motivál, hogy a maximumot nyújtsd a sportolás során?

Azt hiszem, belülről fakad a tökéletességre való folytonos törekvésem. Vagyis teljesen mindegy, hogy éppen melyik tantárgyra kell írni egy ütős forgatókönyvet scifi műfajban, vagy egy hatszor ezer méteres résztávos edzésen kell a maximumot nyújtanom, igyekszem magamból minél többet kihozni és a tökéletesség érzetét kelteni másokban. Rendkívül motiválnak azok a szituációk, amikor a nézők, külső szemlélőknek leesik az álla egy-egy futásomat vagy egyéb teljesítményemet látva. Ilyenkor legyőzhetetlennek érzem magam.

Ki a példaképed? Miért őt választottad?

Nagyjából évente váltogatom a példaképeimet. Korábban Jakob Ingebrigtsen, olimpiai bajnok norvég középtávfutó volt. Jelenleg talán Grant Fishert mondanám, aki a hosszútávú futószámokban felveszi a versenyt a genetikai tulajdonságaikból fakadó kezdetleges előnyt élvező afrikai (születésű) futókkal szemben. További adalék az ő élettörténetében az, hogy Grant egyike volt azon a kb. 15 fős „elit klubnak”, amelybe azok a futók tartoznak, akik a történelmi négy perces határt át tudták törni egy angol mérföldön még középiskolás tanulmányaik során.

Az élsport mellett nagyon nehéz lehet a tanulás is. Te hogy oldod meg a tanulást így? Milyen eredményeket érsz el?

Szerintem minden csak elhatározás kérdése. Az előbb említett Grant Fisher például a világhírű Stanfordi Egyetemen végzett informatikusként. Tehát ha éppen nem atléta lett volna belőle, valószínűleg a Szilícium-völgy valamelyik tech-óriásánál, mint például az Instagram vagy a Snapchat cégeknél dolgozna már csillagászati fizetésért. Személyes meggyőződésem, hogy a sportban megszerzett „skilleket”, mint például a kitartás, a következetesség, vagy éppen az önfejlesztés mind kivétel nélkül átültethetőek a tanulásba. És igen, néha valóban rendkívül nehéz összehangolni a két területet, mégis azt hiszem megéri. Elvégre több lábon kell állni, nem igaz?…

Két éve egy nagy presztízsű, fizetős, bentlakásos magániskolában tanultam, ahol kitűnő bizonyítvánnyal végeztem. A tavaly félévi bizonyítványom is színtiszta ötös volt.

Mik voltak az eddigi legeredményesebb sport eredményeid?

Mindkét országos csúcsom (fedett és szabadtéri 1500m) maradandó emléket hagyott bennem. A szabadtéri 3:39-es időeredményemre kifejezetten büszke vagyok, az ugyanis harmadik helyet ért az európai korosztályos ranglistán. Emellett a VB 14. helyemre is büszke vagyok, noha bosszant az a tény, hogy csupán 0.6 másodperccel maradtam le a világbajnoki döntőről.

Szüleid támogatják az élsportot? Mindig is melletted álltak?

Igen, abszolút. Mivel az atlétika nem tartozik a kiemelten kezelt, államilag támogatott úgynevezett TAO-sportágak közé, az egyesületek nagy része szűkös költségvetésű. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy az atlétaszülőknek folyamatosan pénzügyileg is támogatniuk kell gyermeküket. Semmiben nem szenvedek hiányt, azt hiszem. Van itthon például beltéri futópad, szauna, magaslati sátor, vagy éppen nyirokmasszázs gép. Így a legmodernebb eszközökkel tudok készülni a versenyekre.

Mi üzensz azoknak a fiataloknak, akik sportolnak és hasonló utat akarnak bejárni, mint te?