A Junior Príma díjas Pellet Sebestyénnel beszélgettünk arról, hogy mi vezette őt a zenei pályához, hogy miért nem egyezik a köznyelvben használt komolyzene kifejezés a klasszikus elnevezéssel, és a jó előadás kulcsairól is mesélt. Az első részben az életútjáról kérdeztük, ebben a részben a jó zenei előadás kulcsaira tértünk ki. Interjú.
Milyen a jó előadás a szemedben? Mi tesz jóvá egy koncertet?
Ha a színpadon van egy nagyon jó zenész, és úgy érzem, hogy hiteles, amit csinál. Az őszinteség sokat számít. A mai világban gyakran hallani felületes eladásokat, ahol van egy ’takaró’, ami ellepi a lényeget. Például, ha valaki nagyon virtuóz. Virtuóznak lenni nem olyan nagy kunszt, ha húsz éven át gyakorolsz. De engem sokszor nem lehet a virtuózitással meggyőzni,
ha zeneileg nem érdekes, ami történik.
A virtuózitás önmagában még semmi. Amitől még frászt kapok, az az, amikor látványos elemekkel próbálják feldobni az előadást. Amikor egy zenész azt mondja magáról, hogy ő klasszikus zenész, de közben csapkodnak a lángnyelvek, meg vibráló fényekkel próbálják a közönséget megnyerni.
Csak a látványra mennek.
A szememben nagyon fontos, hogy az ember a mű előadásakor megpróbáljon a lehető legközelebb eljutni ahhoz, amit a szerző akart. Nem véletlen írtak a kottára utasításokat.
Eszembe juttattál egy kevésbé zenei, de vékony szálakban mégis kapcsolódó kérdést. Színházi, operai előadásoknál, tehát a rendezőknél gyakori mostanság, hogy eltérnek az alkotó, a rendező eredeti koncepciójától. Mit gondolsz, a rendezők nagyobb teret kapnak egy előadás kigondolásánál?
Szerintem a művészetnek valahol lényege, hogy tükrözze az adott kort. Nem értek annyira hozzá, de valószínűnek tartom, hogy egy rendezőnek nagyobb szabadsága van, mint egy klasszikus zenésznek. Mert én Mozart műveket maximum úgy tudok modernizálni, hogy alárakok egy beatet, elektromos zenét csinálok belőle. Fontos a törekvés, hogy megszólítsuk az embereket, de közben tisztelni kell a gyökereket, az alapot. Lehet úgy adaptálni műveket, hogy a fundamentum sértetlen marad, de úgy is lehet, hogy attól teljesen eltérünk, nem tartjuk tiszteletben a szerző szándékát. Zenére visszatérve van olyan, hogy a zeneszerzők megírnak egy művet, majd évek múlva előveszik és azt kicsit átdolgozzák. Ha egy darabból több verzió is létezik, vagy a kottában egy adott instrukciót később felülírt a zeneszerző, az elfogadott irányelv általánosságban az, hogy a darab legkésőbbi verzióját, instrukcióit vegyük figyelembe.
Ez kicsit olyan, mintha a zeneszerző végrendeletét olvasnánk. És a halott ember végrendeletét nem szép figyelmen kívül hagyni. Én igyekszem tisztelni a zeneszerzők kérését.
Hogyan lehet modernizálni egy előadást anélkül, hogy sértenénk a zeneszerző akaratát?
A Patrocíniumon adott koncertem csak félig volt koncert, a másik felében előadás. Amit akkor csináltam az a beszéd általi kondicionálás. Nemrég beszélgettem erről egy barátommal, aki nem teljesen értett velem, ugyanis szerinte a koncertezésnek kell, hogy legyen egy misztériuma, egy hagyománya, amitől én most eltértem. Egy hagyományos koncerten az előadó ugye kisétál frakkban, meghajol, eljátssza a darabot, megtapsolják, majd kimegy. Ez egy koncert. Én pedig egy ennél közvetlenebb előadást csináltam belőle. Az volt a célom, hogy megpróbáljam minél érdekesebbé tenni a diákok számára azt, ami el fog hangzani, és kedvet is adjak nekik hozzá.
Miért tudja elnyerni a közönség tetszését egy koncert?
A művészetnek az is lényege, hogy az ember nem midig passzív befogadó, hanem aktív.
Tehát ha valaki elmenne úgy egy kétórás Bach koncertre, hogy még sosem hallgatott klasszikus zenét, teljes joggal lesz unalmas a számára. De ha jobban megismerjük Bachot és a munkásságát, akkor annál nagyobb lesz utána a katarzisélmény, és annál kevésbé lesz unalmas. Mondok egy profán párhuzamot: ha az ember mindig olcsó borokat iszik, akkor ahhoz van hozzászokva, de ha elkezd egyre drágábbakat, jobb és jobb borokat fogyasztani, akár eljut a sommelier szintjére, akkor már fogja érezni a különbséget a 30 és a 35 ezer forintos bor között is. És pontosan fogja tudni, hogy az ezer forintos bor ezekhez képest milyen is valójában.
A Patricíniumon adott koncerted után felmerült a kérdés, hogy a komolyzene nem egyenlő a klasszikus zenével.
Köznyelvben a kettő egymás szinonimája. Én jobban szeretem a klasszikus megnevezést használni, mert a komolyzene kicsit rossz képet vetít erről a műfajról,
ugyanis a klasszikus zenében is rengeteg az egyáltalán nem komoly rész.
Talán azért alakult ki ez a komoly megnevezés, hogy ellentétben álljon a könnyűzenével.
Azzal tehát egyetértesz, hogy a könnyűzene tényleg könnyű zene?
A könnyűzene szerintem azét kapta ezt az elnevezést, mert könnyebb hallgatni. Bár nem minden esetben könnyebb játszani.
Például a jazzt ’könnyű’ zenének tekintjük, mégis éveken át tanulni kell, hogy valaki jól tudjon improvizálni, vagy egyáltalán játszani. Ha az olyan zenékre gondolunk, amiket a fiatalság hallgat, azok viszont sokszor sokkal egyszerűbbek, eljátszás, hallgatás és feldolgozás szempontjából is. A könnyűzene műfaja megengedi, hogy egy zeneszám mindössze 4 akkordból álljon. A klasszikus zenében elég ritka, hogy ilyen egyszerű struktúrájú zenét talál az ember. De teljesen más ezeknek a különböző zenéknek a funkciója is. Mozartra nem hinném, hogy valaha fogunk táncolni egy házibuliban.
Kiemelt kép: Dúcz András/Instans
főszerkesztő
