Mai társadalmunk a globalizáció közepette keveset foglalkozik nemzeti identitásával, pedig igenis fontos dolog lenne. Pedig talán nem lenne hasztalan eltöprengeni azon, hogy milyenek is a magyarok, elvégre egyszerre komoly és szórakoztató téma.
Ezért is gondoltam arra, hogy majdnem másfél év elteltével nekiállok megírni a Milyenek a magyarok? című könyv második részének ajánlását. De kezdjük a legelején, ahogy ezt a könyv is teszi. Töprengjünk el azon, hogy miből is tudjuk, hogy magyarok vagyunk. Nekem személyes kedvenc válaszom a műből:
„Abból, hogy míg az angol búcsúzás nélkül távozik, a magyar távozás nélkül búcsúzik.”
Azért, hogy kicsit kitérjek az iskolára is -elvégre a szerkesztőségünk is diákokból áll- nézzünk néhány példát a könyvből arra, amikor a gimnazisták a megtanult tananyagot a fantáziával vegyítik, és egészen egyedi megoldásokkal rukkolnak elő. Ilyen például: „A Szent Jobb István király bal keze.” vagy éppen „A középkorú lovagok a lovagi tornákon mindig egy hölgyet tűztek ki maguk elé.” De a könyv ennél jóval több elgondolkodtató mondatot tár az olvasó elé.
Muszáj említenem a nyelvünk szépségével foglalkozó fejezetet is, (ugyanis ez a rész volt az egyik kedvencem az olvasás során), és arra, hogy milyen gyakran válunk mi is költővé anélkül, hogy észrevennénk. Például, amikor a következő mondatot halljuk a rádióban: „fennakadások vannak a városi közlekedésben”
és eszünk be sem jut, hogy az imént egy tökéletes hexameter hangzott el.
Az anyósok rendkívüli tisztelete és hatalmas nemzeti összetartozásunk sem maradhat háttérben. Az aranyos gyerekdalaink, gyakran látott kiváló munkabeosztásunk is egy érdekes téma, de az is, hogy miért tudunk mindent jobban a másiknál.
Ha érdekel, milyenek a magyarok, milyenek vagyunk mi, és ezzel nem egy lexikon száraz és tömör leírásában szeretnél találkozni, akkor mindenképp ajánlom elolvasni.
