Krisztus előtt 498-ban, 2520 évvel ezelőtt, a ión felkeléssel kezdődött a görög-perzsa konfliktus, ami évtizedeken keresztül határozta meg a két nagyhatalom egymással fennálló viszonyát. Összefoglaló.
A görög-perzsa háborúkat Hérodotosz megfogalmazásában ismerjük. Előzményeik a Kr.e. 5. századra tehetőek, amikor a Perzsa Birodalom terjeszkedési szándékai a kis-ázsiai görög városokat vették célba, ezzel elvágva Athén főbb kereskedelmi útvonalait. Így a városállam kényszerhelyzetbe került: Athénnak segítenie kellett a terjeszkedési szándék megállításában. A ión felkelés ezt a célt szolgálta, Athén 20 hajóval segítette az ellenállást (áthágva ezzel a Kr.e. 508-ban Perzsiával kötött szerződését), ám mivel ez kevésnek bizonyult, a jón felkelés elbukott.
Ezt kihasználva Dareiosz (perzsa sztratégosz, hadvezér) vezette az első jelentősebb támadást, az ő szavaival élve, „büntető hadjáratot” a thrák partok mentén, ám hajóhada nagy viharba keveredett és vissza kellett fordulniuk. A perzsák Kr.e 490-ben indítottak újra expedíciós hadsereget Athén ellen, ekkor viszont már a nyílt tengeren keresztül hajóztak, így kerestek a parton a lovasság számára megfelelő nyílt terepet, hiszen fő erejük ebben volt. Végül Marathónra esett a választás, de nem csak a lovasság miatt. Velük volt Hippiász is, akit a perzsák azért hozták magukkal, mert ő volt korábban Athén egyeduralkodója (türannosza), viszont száműzték. Az oldalt váltó görög Marathónt javasolta, mert a közelben voltak régi családi birtokai.
Az athéni sereg ütőképes haderejét a hopliták adták (nehézfegyverzetű gyalogos katonák), akik szoros harci pozícióban, úgynevezett phalanxban harcoltak.
Athén magára maradt, mivel a kisebb szigetek többsége a perzsákhoz pártolt, Spárta pedig egyik vallási ünnepére, a Karneiára hivatkozva elhalasztotta csapatai hadba indítását. Amikor már bő egy hete nézett egymással farkasszemet a két sereg, Miltiádész, a görögök hadvezére észrevette, hogy a perzsák lovassága eltűnt. Ekkor azonnali támadást indított, amely ugyan kockázatos volt, de végül sikeresnek bizonyult, mivel erre a lépésre a perzsák nem számítottak. Hellász nyerte a marathóni csatát.
Azt, hogy miért tűnt el a perzsák fő hadereje egy ilyen kiélezett helyzetben, az utókor egyszerűen magyarázza. A perzsa sereg kulcscsapata a kényszerű lóitatás miatt tűnt el egy időre. A perzsák hajóra szálltak, és meg akarták támadni Athént, de Miltiádész erőltetett menetben hadseregét hazaszállította, így ezt a támadást is sikerült elhárítani.
Futóverseny
Amikor véget ért a marathóni ütközet, a spártaiak is megérkeztek, feladat híján viszont csak megszemlélni tudták a csatateret, és gratuláltak a győzelemhez, majd elvonultak. Ehhez a történethez két legenda is kapcsolódik, mindkettőben központi szerepet játszik a futás.
Egy Pheidippidész nevű hírnök Athéntól Spártáig futott (nagyjából 255 km-t jelent) mindössze 2 nap leforgása alatt, hogy segítséget kérjen – erre végül nem lett szükség. Egy másik görög harcos a Marathón-Athén (kb. 40 km) távot futotta le, ennek pedig kulcsfontossága volt azért, mert figyelmeztetni kellett az ottani haderőt, hogy készüljenek fel egy esetleges perzsa támadásra. A futó elérte Athént, ahova megérkezve csak annyit bírt mondani: „Győztünk!”, majd összeesett és meghalt, innen ered a maratoni távolságot célul kitűző hosszútáv-futás is.
Ez a történet, bár szívet melengetően megható, valószínűséggel csak történetírói kitaláció, elvégre Hérodotosz maga is görög volt, nem lehetett semleges írói alapállása, érdekében állt a hősfaragás.
Visszatérve a görög-perzsa háborúkhoz: Xerxész, Dareiosz fia ismét támadást indított Hellász ellen (Kr.e 480-479), ekkor a védekező görög hopliták a Thermopülai-szorosnál sorakoztak fel, őket Leonidász spártai király vezette. A védekezés sikeresnek bizonyult mindaddig, amíg egy áruló, Ephialtész a perzsákat be nem vezette a görögök mögé. Így azok visszavonultak, de Leonidász és 300 embere kitartóan küzdött a végsőkig, sokáig feltartóztatta a perzsa sereget (Igen, belinkeltem a 300 ikonikus jelenetét).
A görögök tengeri haderőiket vissza akarták vonni, ám Themisztoklész athéni vezető ellenezte mindezt, és a harc mellett foglalt állást.
A görögök végül úgy győzedelmeskedtek Szalamisznál a tengeren, hogy a kisebb, mozgékonyabb hajóikkal a nagyobb, ezáltal sokkal lassabb perzsa gályák oldallapátjaiba csapódtak, így azok mozgásképtelenné váltak.
Később a görögök között vita támadt, hogy folytassák-e a háborút, így Ariszteidész, egy másik athéni államférfi javaslatára a háború oldalán állók létrehoztak egy poliszokból álló szövetséget, amelyet Déloszi-szövetségnek neveztek el. Ezek után Kis-Ázsia partjainál nagy sikereket értek el a görögök, bár később Egyiptomnál vesztettek is csatákat.
A két fél hamarosan rájött, hogy feleslegesen küzdenek egymással, hiszen az erőviszonyokat nem képesek megváltoztatni, így a görögök és a perzsák békét kötöttek Kr.e 448-ban
